Szervusztok!

Hétfőn délután Ádámmal kimentünk a szennyvíz-tisztítóhoz madarászni.

A csatorna partján irtották a fákat és a bokrokat. A nád egy része is ki volt irtva.
Zúgott a still. A csatorna partján tovább menve egy guvat tetemére találtunk rá. A nádban cinegék mozogtak, a víztükör fölött egy jégmadár is röpdösött.

 A befolyó után felriasztottunk egy kis kárókatonát. A csatornán sok tőkés réce is volt. Lassan bandukoltunk a januári verőfényben, a talaj teteje puha volt.
A hőmérséklet fagypont fölötti.

A híd környékén Ádám egy vörös vércsét vett észre, majd később a villanyvezetéken egy nagy őrgébicset. Egészen a betonútig mentünk. Közben láttunk néhány egerészölyvet és szürke gémet is.

A betonúton is átmentünk és néhány méterre begyalogoltunk. A nádasban itt is láttunk néhány tőkést, a mezőn nyuszkók korzóztak.Közben az egyesületi dolgokat is megbeszéltük.

Visszafordultunk. Már a szennyvíztelep közelében jártunk, amikor galambtollakra bukkantunk. Megmertünk volna esküdni rá, hogy kifele menet még nem voltak
ott. Haladtunk tovább, a kis kárókatona egy tiszteletkörrel búcsúztatott minket.

Már a szennyvíztelep bejáratához vezető részén jártunk a csatornapartnak, amikor Ádám megszólalt:

- Ott van egy kis sólyom, a magas fa tetején.-

A szovjet 20x60-as látcsővel megnéztem amerre mutatott és egy tömzsi kis sötét gombócot láttam. Néhány kis madár a szomszédos ágakra repült.

- Remek szemed van Ádám!- mondtam neki. -

Ádám elindult a vasútat szegélyező nád felé, én utána. Már a vasút előtt húzodó földúthoz értünk, amikor a madár elrepült.

- Na, - mondtam - menjünk körbe a csatorna mentén.

Úgy is lett. A tízemeletesek felé menve mindenütt levágott csonkok és mérhetetlen mennyiségű szemét rontotta a hangulatunkat.Az idő hirtelen lehűlt és a talaj
teteje megint kopógossá vált. Már az Aldi mögött voltunk, a betemetett csatorna szélén, amikor Ádám megint megszólalt:

- Ott a kis sólyom, a lámpaoszloptól balra, a magas fán!-

Én a szembe sütő napfényben pislogva ismét a látcsőben kerestem a célt. Valóban ott volt egy kis fekete pont. Piszok messze. Mondtam is Ádámnak:

-Bizony Isten elnevezlek Sólyomszemnek! A látcsőben is csak egy kis pont. -

Éppen azon tanakodtunk, hogyan tudnánk odamenni, amikor a madár elrepült. Megegyeztünk, elindulunk haza a betemetett csatorna mentén. Ádám egy varjút
látott a régi légpuska lőtér magas fájának a hegyében. Én szórakozásból a látcsőben megnéztem.

- Ez valami ragadozó, nem varjú - mondtam.

Erre már Ádám is ránézett a távcsővel és kijelentette, hogy ez bizony az a kis sólyom, ami előbb felszívódott a lemenő nap fényében.

És ekkor elkezdődött...

 ( a képen narancs színben a sólyom, lilában a mi utunkat látjátok)

A sólyom elrúgta magát a facsúcsról és levágott a velünk szemközt, a bejövő főút túloldalán levő bokrok felé. Ádám izgatottan mondta:

- Látod, hogy rávágott?! -

A sólyom szárnycsapásának ütemét, a szárnyalás dinamikáját, a röptének ívét és könnyedségét leírni nem lehet. Ezt látni kell! A sólyom nem törődött a főúton bejövő kamionok dübörgésével, a nagy személykocsi, biciklis, gyalogos forgalommal, hanem vadászott.

A nap lemenőben volt, a fények nem voltak a legjobbak. A sólyom egyforduló után a bicikli út mellett levő vékony fácskára szállt fel, tőlünk alig 20 m-re! A szovjet csoda-látcső a gyenge fény ellenére nagyszerűen mutatta meg a sólyom tollazatának legfinomabb rajzolatait is. A szemem fotózta a csodálatos madár minden mozdulatát. Hihetetlen közel, igazi "mátébencés" közelségben volt.

Átkoztam magam, amiért a Fuji HS 20-at otthon hagytam. Mondtam is Ádámnak, hogy a zsebgéppel próbáljon fotózni. Egészen közel próbáltunk araszolni.

-Lassan, Ádám! Lassabban!!-mondtam. Ádám dolgozott a géppel, de nem volt elégedett a képpel. Ekkor a  madár elrepült. Tőlünk jobb kéz felé leszállt a földre
egy kupacra. Ez nem volt más, mint az elejtett préda!! Én nem is vettem észre, hogy elejtette. Azt gondoltam, hogy az előbbi rávágása sikertelen volt.

Pedig dehogy!

(a képen a piros nyíl mutatja a madarat, sajnos a gépem csak ennyit tudott a hideg, szürkületben)

Megint araszoltunk. A madár most már megelégelte a dolgot és a zsákmánnyal beljebb repült az Aldi mellett. Ádám megakarta nézni mi volt a zsákmány.

Megint elég közelkerültünk,de ekkor a madár a vasúti töltés mellett húzódó fasor egyik szélső fájára repült. Elkezdte kopasztani a zsákmányt.

Közelebb mentünk. Én figyeltem az egylábú állványomra támasztott szovjet látcsővön át a madarat, míg Ádám a fényképező géppel egyre közelebb került és fényképezett.

- Állj meg! Abbahagyta a tépést! Feléd figyel! - szóltam Ádámra.Sajnos későn. A sólyom a zsákmánnyal a fasor sűrűjébe berepült ahová már nem követhettük.

A szürkület beállt. A fényképezésnek már nem volt értelme.

Összefoglalva:

Ez a sólyom bemutatott mindent, ami egy terepmadarásznak fontos lehet.Láttuk az ülőkontúrját szembefényben, láttuk a röpképét, láttuk ráesőfényben, láttuk a vadászatát, a zsákmányszerzését, a zsákmány tépését, láttuk facsúcsán és földön, közelről és távolról. Úgy éreztem magam, mintha BBC bemutató filmet néznék a kis sólyomról. Ezt azonban nem a képernyőn, hanem a természet színpadán láthattuk. A szemem retinájába égett a kis sólyom. Igazi -életre szóló- madarászélmény volt.

A hangját nem halottuk. Egyedül ez hiányzott. Ezek után, ha nem ismerem meg legközelebb a kis sólymot, akkor terepmadarásznak teljesen alkalmatlan vagyok.

Mindannyiótoknak hasonló madarászélményeket kívánok!

Üdv:
Endre