Szervusztok!

Szombaton reggel megtartásra került a Körös-Maros Nemzeti Park által megrendezett Bakancsos Túra.

A reggeli előjelek nem voltak kedvezőek, mert igen komoly mennyiségű csapadék esett, de később elállt az eső.

Én, Czeróczki Zsoltival ( kedves volt kollégámmal) és Mónus Anitával mentem ki. A kocsit Czeró adta.
Engem 7-kor vett fel Czeró a háznál. Anitáékhoz 7.15 körül érkeztünk.

A székkutasi szélmalomhoz, kb. 7.45-kor értünk ki. Mi voltunk az elsők.

Kotymán Laci és Török Sanyi jöttek utánunk. Ők voltak a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság részéről a szervezők.

Utánuk lassan, de biztosan szállingóztak a többiek is. Az induláskor 12 fő volt jelen. A szélmalmos csoportképen két hölgy nem szerepelt, mert néhány perccel később jöttek.

Kotymán Laci üdvözölte a megjelenteket és elmondta a programot. Mi átváltottuk a bakancsainkat gumicsizmára, tekintettel a talajviszonyokra. Az elindulást megelőzően nagy fújkálás is volt, mert szúnyogok felhőztek körölöttünk.

A csapat nagy lelkesedéssel, cseverészve indult neki az útnak.

 
Először egy hatalmas kalapos gombánál álltunk meg. Itt kerültek elő a fényképező gépek is nagyobb számban.

A csapat kerülgette az úton található hatalmas pocsolyákat.

Egy tanya mellett is elhaladtunk, ahol kíváncsi lovacskák legelésztek.

A csapat hölgy tagjai minden őzet és nyuszkót hangosan kommentáltak, így véletlenül sem lehetett nem észrevenni őket.

Én vetési varjakat, később vörös vércséket is láttam.

Egy facsoport mellett elhaladva megmutattam Czerónak, hogy a Kék vércse Life Programban milyen odúkat használtak a madarak megmentésére.

Az újabb szúnyogellenes fújkálás miatt ismételten megálltunk. Kotymán Laci mesélt a vásárhelyi puszta történetéről és kiemelte a legeltetés jelentőségét, a pusztai életközösségek védelme szempontjából. Igen kisarkítva: ha van legelő jószág, minden van, ha nincs, nincs semmi.

Anita közben az árok túl oldalán egy darutollat pillantot meg és azonnal a vadász kerekedett benne felül. Megakarta szerezni. Egy könnyed ugrással ( amire én már nem vállalkoztam volna) a vizes árok túloldalán termett és birtokba vette a csapzott darutollat.

Később egy szárazfa ágán ragadozó madarat vett észre, de valószínű, hogy csak egy egerészölyv volt. Később látunk 5 db darut, amint elrepültek mellettünk.

A következő megállásnál Laci összevárta a csapatot és elmesélte, a puszta változatos növényvilágát, ismertetve a szoloncsák és szolonyec talaj közötti különbséget. Megmutatta a padkás területeket és a jellemző növényeket. Én a távolabbi facsoportnál szarkákat és szürke varjakat láttam. Majd egy kékes rétihéja hím is elvitorlázott a távcsövem keresőjében. Csókák hangját is hallottam.

A nádas felé haladva Török Sanyi mesélt Czerónak a Természetvédelmi Őrszolgálat munkájáról, arról, hogy egyre inkább a gazdálkodás felé tolódik el az Őrszolgálat tevékenysége a KMNPI-nél. Ez kissé szertefoszlatta Czeró romantikusabb elképzeléseit.

Kotymán Laci közben egy barna rétihéja hímre hívta fel a figyelmet és mesélt a fajról. Később egy molnárgörény járatát is felfedezte a csapat és Laci elmesélte, hogy a molnárgörény miben különbözik a "normális"-tól.

Tovább haladva egy güzüegér várát is láttunk, amit szintén részletesen ismertetett Laci. Elmondta, hogy a vár az egér túléléséhez kell elsősorban, másodsorban táplálékraktárként szolgál. A nádashoz érve egy személykocsiba botlottunk.

Tovább haladva "áttévedtünk" Békés megyébe is, ahol a nádas mellett egy kis vízfelszín is láthatóvolt.

Laci elmondta, hogy a közelben levő tanyás jelzi először az érkező darvakat, mert először ide szállnak be. Szó esett a régi időkről is, amikor még Orosháza szennyvíze nem rontotta el a vizes terület minőségét. Miközben Laci mesélt, egy nagy kócsag szállt ba a vizes területre.

Visszafordulva Csongrád megyébe, lényegében a csatorna partján haladtunk tovább. Czeróék észrevettek egy imádkozó sáskát és Czeró rögtön kikötötte, hogy a róla készült fotó jogtulajdonára igénytart, ha a kép bekerül a National Geograficba.

 Szerintem nem sok esély van rá.

Folytattuk utunkat és egy helyen beleszaladtunk a pihenő réti fülesbaglyok nappalozó helyébe. A hirtelen felröppenő madarak, ahogy én láttam, öten voltak. Később azonban tőlem néhány lépesre felröppent a 6. is. Sajnos a képek rosszul sikerültek.

Már láttuk a megye határon levő magas lest, amit nem felújítottak, hanem teljesen újat csináltak. Kifele haladva szürke gémeket és nagy kócsagot, valamint tőkés récéket láttunk.

Közben az eső kezdett neki erősődni és már azon gondolkodtam, hogy előveszem az esőkabátot.

Anita minden békát meglátott, különösen a kis védtelenek tetszettek neki. Czeróval mondtuk is egymásnak, hogy biztos az elvarázsolt, mesebeli királyfit keresi, hogy egy puszival visszaváltoztassa.

Egy nádas mellett megállt a csapat "pisiszünetre", de én balga fejjel nem éltem a lehetőséggel.

Végre kiértünk az új magas leshez. A csapat letelepedett és előkerültek az enni- és innivalók. A szükségletek kielégítése után felmentünk a toronyba. Sajnos a Fehér tón nem láttunk semmit, a távcsövem teljesítménye nem ilyen távolságokra volt kalibrálva.

A kardoskúti betonúton visszafelé haladva, elmentünk a kutyástanya mellett, majd később befordultunk a pusztába.

A középfeszültségű vezetékek veszélyeiről Kotymán Laci sokat mesélt. Ami engem kissé meglepett, hogy a régi műanyag papucsos eljárást egy jobb módszer váltotta fel, ahol nem a kereszttartót, hanem az oszlophoz közel eső vezeték egy szakaszát szigetelték le.

A csapat egy másik "csapattal" találkozott, egy tehén csordával. A tehénkék kíváncsian közeledtek felénk a villanypásztorig. Kiderült, hogy charolais (vagy scharole, ejtsd: sharolé) fajtájú, húshasznosítású szarvasmarhákról van szó.

Igen jó tempóban haladtunk tovább. Többfelé lehetett látni a kihelyezett szalakóta odúkat is. Egy helyen igen vizes területre tévedtünk és átjárást keresve mászkáltunk, amikor róka ugrott fel és szaladt el egy magasabb part irányában.

Végül mi is megtaláltuk elég gyorsan a járható utat. Az utolsó etapot elhagyva magunk mögött, végre megérkeztünk a szélmalomhoz.

A teljes kör 19,5 km volt. Ez elsőre nem tűnik soknak, de nem szabad elfelejteni, hogy sáros terepen, szúnyogfelhőben teljesítettük.

Még egy utolsó fényképezés és búcsúzás zárta ezt a nehéz, de élvezetes túrát.

Jövő tavasszal ismét találkozunk! Jöjjetek el ti is! Megéri.

Üdv:
Endre