Szervusztok!

1. Pénteki madárgyűrűzés

A madarászati igényem meg volt erre a hétre is. Bóklásztam erre-arra. A gólyák már lassan gyülekeznek, pockorásznak. Töltik fel a magukat "üzemanyaggal".

A kiment cseresznyefán, a legnagyobb hőségben, balkáni gerle tollászkodott.

Pénteken kimentem a gyűrűzésre, de csak a meleg csillapodtával. Csináltam egy csoportképet a csapatról. Erna elmondta, hogy a madárgyűrűző táborban nagyon kevesen voltak. Kiderült, hogy még az egyesület Facebook oldalára sem került fel a dolog.

Ádám is kint volt egy kicsit, a munkahelyi éjszakázásokat kiegyenlítendő. Végre oda tudtam adni neki a biciklijavítás kalkulált árát!

 A nád hozta ismét a javát a fogásoknak. Erna elmondta, hogy valamelyik éjszaka gyöngybaglyot is fogtak!!!

2. Szombati Mórahalom

Szombaton délelőtt Anitával és Lacival átruccantunk Mórahalomra. Kerékpárokkal a tetőcsomagtartón tettük meg az út javarészét. A röszkei határ felé nézve láttuk a török ostromot. Kimondhatatlanul jó érzés volt, hogy én már csak külsősként szemlélhetem ezt.

A "Kulcsos Háznál" álltunk meg, Mórahalom előtt és pattantunk biciklinyeregbe. Első utunk a Nagyszéksós tó kilátójához vezetett. A bicikliket is feltoltuk rá. Anita éles szeme a kilátó előtt felfedezett két kis fiatal gólyatöcst.

Variációk gólyatöcsökkel:

Anita őcsintalansága, meg akart szökni a képből és boldog mosollyal az hitte (a kis butus), hogy sikerült, de a széles látószögű beállítással még éppen "elkaptam".

A mórahalmi panoráma a bivalyrezervátumban, a háttérben bivalyokkal:

A meglepő az volt, hogy sok kanalas gém mozgott. A terület a néhány évvel ezelőttitől jelentősen eltért, mert a nádat a bivalycsorda alaposan visszaszorította. Törpegémet nem is láttunk, mint régebben.

Később bicajra ülve elindultunk a tavat megkerülni. A nagy esők ellenére, a homoktalajon simán tudtunk tekerni.
A második kilátót elérve, igen szépen rá láttunk a területre.

Vörös gémeket, nagy kócsagokat, kanalas gémeket, nyári ludakat, dankasirályokat, kormosszerkőt, récéket, szürke gémet is észleltünk. Sajnos spektív nem volt velünk, így nem tudtuk alaposabban átnézni a madárcsoportokat.

Tovább tekerve, szalakótát és örvös galambot vett észre Anita. A szalakóta bevárt.

A széksóstó után, némi tanakodást és térképnézegetést követően kimentünk a Mórahalom felé vezető betonútra, ahol igen jó bicikli út volt. Még lovas fogat is jött velünk szembe. A lovasélet nagyon fellendülőben lehet, mert remek lovaspályákat láttunk a bicikliút mellett. A városba érve, némi bizonytalankodás után, Laci kivezetett minket, a Madarász-tóhoz kanyarodó földútra.

A hőség iszonyatos volt számomra. A hátizsákomban 1,5 l hideg, citromos vizet tartottam, a fényképezővel, teleoptikával, az e-könyvvel, esőkabáttal, igazolványokkal, pénzzel. Az egész kezdte nagyon húzni a hátam. Még jó, hogy elindulás előtt bekentem magam 50 faktoros védőkrémmel, mert a fehér "bűröm" pecsenyére sült volna.

A Madarász-tónak nem messze kellett volna lenni a főúttól, de mi már annyit tekertünk, hogy attól féltem Szerbiában, vagy a magyar határon, egy fogdában kötünk ki, illegális határátlépés miatt. Szerencsére útba esett egy tanya, ahol elmondták, hogy visszafelé kell menni 1 km-et és a tábla eligazít. Visszamentünk, de tábla, az nem volt.

Közben egy furgon száguldott velünk szembe, majdnem  elsodort.

Úgy döntöttünk, hogy Laci és Anita megvár, én pedig eltekerek egy szóbajöhető leágazáson, hátha arra van a "pocsolya". Tekertem, de végig csak az utat láttam, tavat nem.

Visszafelé jövet látom ám, hogy Laci a hűtővizet engedi ki magából, Anitának meg a határőrök udvarolnak kicsit odébb ( gondoltam, hogy milyen jó, hogy magammal hoztam a "nyugger" pénzügyőri igazolványom). Később kiderült, hogy "határsértőket" kerestek.

Visszafelé menet csak furdalt a kíváncsiság, hogy mit csináltunk rosszul. Egy a földön robotoló családot kérdeztem meg, hogy merre lehet a Madarász-tó. A válaszok szerint megint az ellenkező irányba kell visszamenni 1 km-et és a tábla eligazít. Megköszöntem, feladtam/feladtuk. (Igazi ping-pong labda érzés volt).

A mórahalmi földutak szépsége abban van, hogy a homok elnyeli a sok vizet, saras útszakaszt nem nagyon lát a bicajos túrista. A homoktalajnak is meg van azonban a hátránya. A robotolók tanyája után, 3 kis kutyus kergetgetett bennünket. A hajlékony kutyaütőmet hoztam, így azt lengettem feléjük barátságosan. A kormányt egy kézzel fogtam. Előttem tükörsima, irgalmatlan széles volt a földút. A fene se gondolta, hogy itt az út mélyedéseit úgy kitölti a homok, hogy észre sem veszed. Néha Laci is meg-megfarolt a vastagabb homokrétegben a bicajával, de én egy olyan homokos gödröt fogtam ki, hogy megállt benne a biciklim. A biciklim állt, én pedig a fizika törvényei szerint, röppályára kerültem, mint a Rosetta űrszonda, a kettős magvú üstökös felett.

A kutyusok is megszeppentek a mutatványom láttán és a dögletes hőségben, a futástól kifulladva, hazavették az irányt. A mórahalmi esésben az a szép, hogy itt pihe-puha homokba hanyatlik bele a szerencsétlen ember fia, nem pedig valami kemény, kötött talajon koppan. Még szerencse, hogy minden cuccom ami repülhetett volna, ki volt kötve a csomagtartóhoz, így a kulcscsomóm is. Ja kérem, a tapasztalat az sokat jelent!

Anita, mint kivétel, olyan biztos lábbal tekert át a vastag homoksávokon is, mintha ide született volna.

Visszatekertünk a kocsihoz, de rólam már dőlt az izzadság, mire le-,felcuccoltunk. A törökök Röszke és Tompa között ingáztak, hogy hátha hamarabb átjutnak a határon. Elég nagy forgalomba indultunk haza. A széksóstónál a bivalyok ekkor jöttek befelé a kilátóhoz.

A kocsikázás már kimondottan jól esett, mivel Laci autójában szuper légkondi volt. Otthon tusolás, ebéd és alvás következett.

Üdv:
Endre