Szervusztok!

Ma nagy gyalogló túrát tettem, a madáretetés érdekében.

Ki gondolta volna, hogy a tél márciusra tartogatja az erejét.

A napraforgó mennyiséggel úgy kalkuláltam, hogy február végéig elfogyjon. El is fogyott.

Kezdhettem a márciusi télben a napraforgó vásárlását. Vettem 10 kg. Először. Azután ma, másodszor is.

Hátizsák a hátra, irány a bezárt malom melleti takarmány bolt. Elgyalogoltam a takarmányboltig, majd a 10 kg napraforgóval a hátamon vissza. Ez oda-vissza 5 km volt. Néhol szűz, mély hóban.

Az itthoni etetők kitakarítása és feltöltése után irány a vasút. A mártélyi vonat már bent állt a jegyek vételekor és utána is. Késett a szegedi.

Végre elindultunk. A havazásban a határ nagyon érdekes volt. A fehérségben tanácstalanul kerengő nyulak és őzek, a fel-fel rebbenő kisebb madárcsapatok, a befagyott belvíz szélén fázósan kucorgó bíbic, a hatalmas hóban vergődő fácánkakas, a csatornáról felrebbenő ölyvek, mind arra a gondolatra késztettek, hogy az etetőn levő madaraknak tudok segíteni ebben a hülye időben, de ezekkel mi lesz?

Megérkezés után elindultam az üdülő felé. A holtág partján mentem be az üdülőterületre. A vízállást naponta figyelem a Neten,de a valóság azért megdöbbentőbb. A gyalogjárdától 1-2 m-re nyaldossa a víz a partot.

Az üdülő felé haladva egyre több a madár. Örvös galamb, pintyek, stb.

Az etetőn is hatalmas a tömeg, de a kapunyitásra eltisztult mind. Az etető feltöltése után leskelődöm,mert a vonat indulásig majd 2 óra van. Az alsó helyiségbe húzódom.

Rengeteg a madár. Vörösbegyek, szén- és kékcinegék, zöldikék, pintyek, harkály, tengelicek, megyvágók, mezei verebek. Felhőben! Néha riasztanak és eltűnnek, de néhány perc múltán visszaszállingózik a társaság. Mindez 2-3 lépésre tőlem. A fényképezőgépet elővettem, bekapcsoltam. Nem működik. Ja, nincs benne az aksi. Remek! A töltőn felejtettem.

Egy kis vörösbegy az alsó helyiség nyitott ajtajába jön. Felnéz rám. Majd mellettem besurran. Leellenőrzi a sarkokat. Körbenéz. Nyilván pókot, vagy más finomságot keres. Megmozdulok. A sarokba ledermed. Óvatosan félrehúzódom az útjából és a lábam mellett kirepül. Nem messze. Csodálkozva visszanéz.

Elkezdtem nagyon fázni. Főleg a lábam. Megdöbbenve vettem észre, hogy a bakancsom nem szereti a vizes, lucskos havat és beázik. Szépen kezdett ráfagyni a lábujjam végére a zokni.

Elkezdtek harangozni és elindultam vissza az állomásra. Közben a havazás erősődött és az északi szél kezdett vadulni.

Az állomásra érve a meleg váróba kezdtem magamhoz térni. Utána kiálltam a tető alá és láttam, hogy itt is vörösbegyek, rigók vannak a tujabokrokban.

Megjött a vonat. Irány haza. Az itthoni etetőt is megrohamozták a gerlék, tengelicek, zöldikék, fekete rigók, erdei pintyek, mezei és házi verebek.

Nézve a hatalmas sürgés-forgást, az a jó érzés töltött el, hogy segíthettem azoknak a kis élőlényeknek, melyeket szeretek, és akik annyi élménnyel ajándékoztak meg eddig is.

A forró zuhany nagyon jól esett. Kb. 9,5 km-et gyalogoltam le, néhol több kiló súllyal terhelve, hidegben, hóban. A táv nem, de az üteme, intenzitása az sok volt.

Üdv:

Endre