Szervusztok!

Előző héten vasárnap, nagy nehezen kimentem a Kása erdőbe sétálni egyet. Úgy gondoltam, hogy nagy sár lesz, ezért vittem gumicsizmát. (Mindig eszembe jut erről egy főiskolai iskolatársam, egy vézna, magas gyerek, akit csak Princnek, a fekete hercegnek szólítottunk. Állandóan fekete cuccokban járt és igen antiszociális egyén volt. Ő mondta a gumicsizmára, hogy gájmicsjuzmi.)

Az erdőben nem volt nagy sár, de a puhatalpú csizma egész csendes járást tett lehetővé. A Ligetsor elején mentem be a beton úton, de az első leágazásnál lementem a földútra. Ragyogó idő volt és zsongott a tavaszi erdő.

Arra gondoltam, hogy ránézek a fekete gólya fészekre és az ölyvfészkekre hátha látok rajtuk valamit.

A fekete gólya fészken semmi különleges nem volt. Lent az aljnövényzetben farontó gombák voltak. A képen a pisztricgomba, vagy más néven pikkelyestapló látható. Állítólag a fiatalabb példánya élvezhető étek.

Nagyon lassan cserkeltem, élveztem az erdei zsongást. Eszembe jutottak a nagy vadászírónak, Széchenyi Zsigmondnak a szavai, hogy igazán jót cserkelni csak egyedül tud az ember.

Próbáltam másik szögből is ránézni a fészekre, de így sem láttam rajta semmit. Egy fa mellett álltam és lassan tovább léptem. A szemem sarkából észleltem, hogy valami van jobb kezem felől, az egyik fa ágán. Lassan arra fordítottam a fejem és megláttam a fekete gólyát. A világos háttér kirajzolta a körvonalát. Igen közel volt. Mozdulatlanná dermedtem. Hosszú másodpercekig néztem őt és ő nézett engem. Majd puhán és lágyan, egyetlen hangnélkül elrúgta magát az ágtól és elnyelte az erdő. Annyira hangnélküli volt a dolog, hogy néhány pillanatig úgy éreztem, hogy csak a szemem káprázott. Mintha az Erdő Lelke rámnézett volna, és hirtelen, szégyenlősen lehúzta volna a függönyt. Egy pillantra fellebbent a Természet gyönyörű arcáról a titokzatos fátyol.

Lassan tovább mentem és az egerészölyv fészkek felé vettem az irányt. Rengeteg fekete rigót láttam és szólt a madárének minden felől.

Az ölyvfészkeket is lefotóztam, sőt észrevettem egyet, amit addig még nem.

Már az ösvény végén voltam, ott ahol az irtáson felnövekvő kis erdőbe ér az út, amikor egy pacsirta dinamikus énekét akartam felvenni.

A felvétel közben észrevettem, hogy egy ragadozó madár száll be, nem sokkal messzebb az egyik közelembe levő fára. Nem csak én vettem észre őt, hanem ő is engem.

Nem tetszettem neki. Folyamatosan magyarázott nekem. A hangjából már tudtam, hogy egerészölyv a lármázó. A körülöttem levő fákra galyazott fel és leskelődött felém és jártatta a csőrét, mint egy házsártos feleség. Később egy másikat is észrevettem, Sőt egy szajkó is felbukkant a színen és ő is rákezdte a nótát. Pedig látam, hogy első szándéka neki is a csendes cserkelés lett volna, egy kis fészekrablás reményében.

A madárhang felvételekkel kísérletezgettem, a hangokat itt meghallgathatjátok. Kíváncsi vagyok, hogy hány madarat ismertek fel a tavaszi koncertből!

Néha az erdőn keresztül átrobogó vonat is bezavarta a felvételt, sőt Laci barátom is felcsengetett a mobilon. Sajnos a telefon merülőben volt, így csak egy válasz SMS-re futotta.

Az erdőbe tovább mentem, nem akartam tovább zavarogni a fészkek közelében. Néhány rovarfotót is próbáltam csinálni. Sajnos meghatározni nem tudtam őkelmét.

Egy-két növényt is fotóztam, de meghatározásukban nem vagyok biztos. A sárga virágú talán vérehulló fecskefű? A fehér virágú meg petrezselyemhez hasonlít, de biztos nem az.

Mentem tovább,amikor egy őz riasztott távol mögöttem, de nem rám. Nehezen akart megbékélni. Itt hallhatjátok.

Hazafelé cserkeltem már, amikor a léptem alatt egy szegény csiguci lelte halálát. Fantasztikus, hogy mennyi csiga volt az ösvényen! Óvatosabban mentem és próbáltam elkerülni a baleseteket. Sajnos minden igyekezetem ellenére még egy kipurcant. Sok féle csiga volt a talpam közelébe. Az éti csigát ismertem, meg a barna csupaszcsigát is. A csíkos házú talán liget csiga, vagy kerti, vagy pannon csiga? A sárga héjú meg lehet, hogy éles csiga, vagy lapos cigánycsiga? Mennyire nem ismerem azt, amit szeretek, a Természetet!

A fák alatt kellemes illat lengedezett, fehérvirágba borult az erdő alja.

Lassan lement a nap és én kimentem a volt úttörő táborhoz vezető beton útra. Kezdett esőre állni az idő. A beton út előtt elpakoltam a cuccokat,majd kiléptem a bokrok takarásából, a szívbajt hozva egy bicajosra.

Már a beton út végén, a Ligetsor közelében voltam, amikor megállam, mert a jobb oldali ösvényen mintha lett volna valami. Egy közeli fatörzs előtt furcsa folt volt.
Csak a távcső tudta kirajzolni a kezdődő szürkületben, hogy egy erős agancsú őzbak figyel felém. Füle, szeme rám tapadt. Néztük egymást, majd én csendben tovább léptem.

 A fekete gólya a kezdő-, az őzbak a napi záróképet adta. Csodálatosan hangulatos cserkelés volt. Szinte elfeledtem minden bajomat. Közelebb kerültem az erdőben Minden Lelkek Urához.

Üdv:
Endre