Szervusztok!

Előző héten szerdán és pénteken délután körbenéztünk Mónus Anitával a határban.

Emlékeztetőnek, ő az:

Az első bicajozáskor a Téglagyári kubikokban megnéztük a tavakat, hátha mi is látunk valami érdekesebb récét. Hát ez nem jött össze. A fás tavon a tőkések uralkodtak, néhány kis kormorán társaságában.

A többi tavacskát is bejártuk, de azokon semmi nem volt.

A következő célpont az ÁTEV mögötti tavak voltak.

A Rárosi úton bicajozva, Anita madármaradványokat vett észre.

Találgattuk egy darabig, hogy mi lehetett.

Később tovább tekertünk és a csatorna után jobbra, egy földúton bementünk. Itt több egerészölyvet, nyuszkót, fácánt is láttunk. Anita sólymászszíve is megdobbant a sólymászatra alkalmas terület láttán és héjaszemmel nézett körbe.

Az út végén egy kis erdő volt, ami előtt egy daru álldogált magában. A fák felett egy rétihéja tojó repült el és a mező felé imbolyogva egyszer csak lecsapott. A spektív velem volt, így azzal is körbe tudtunk nézni. Az erdőhöz közeledve a daru nem repült el, hanem bevonult az erdőbe és lelapult.

 Valószínűleg beteg lehetett. Gondolkoztunk rajta, hogy közelebbről is ránézünk, de a szürkület egyre gyorsabban jött fel, így inkább tovább mentünk. Az ÁTEV mögötti tavak előtt, a mezőgazdasági területen több darut és egerészölyveket láttunk. Beljebb menve egy egerészölyv-szarka párosra figyeltünk fel az egyik fa tetején. A tavakon tőkés récéket, a szalmabálák környékén pedig dankasirályokat láttunk. Sajnos a szürkület hamarabb köszöntött ránk, mint amire számítottam.

Elindultunk visszafelé. Az ÁTEV előtti földúton visszamentünk a Rárósi útra és aztán úgy haza.

======================================================

Pénteken a másik irányba terveztem a kört. Sajnos ez a madarászat igen gyatrára sikeredett.

A kubikokban még a tőkések is nagyon kevesen voltak.

A beteggyanús darura is ránéztünk, de nyomát sem találtuk. A szentesi út felé tekertünk egy földúton, de néhány egerészölyvön, nyuszkón és fácánon kívül semmit nem láttunk. Olyan volt a terület,mintha kiseperték volna.

A szentesi út mellett betekertünk a városig, majd a volt Shell üzemanyagkút mögött kimentünk a Béke utcára. A Kincses temető mögötti területre voltam kíváncsi, de nagy csalódás volt. A rengeteg kidobott szeméten kívül nem sok mindent láttunk. Közben az eső is elkezdett cseperegni.

Egy szép kökény bokorsort találtunk, tele érett kökénnyel. A temető mellett visszafelé a csatornánál rengeteg veréb zsibongott a bokros-nádas részen. A dombtetőn megálltunk, hogy körbenézünk.

Ennyi madár csak bevonz talán valami ragadozót. Sajnos nem láttunk semmit. A Jókai utcára kiérve Anita észrevett egy aranyos kis madáretetőt.

 Anita kérdezte, hogy megyünk-e akkor a víztoronyhoz vándorsólymot nézni. Nem vettem a lapot, pedig jobb lett volna. Sajnos a Pap éri kiskertekben is körbe szerettem volna nézni és úgy véltem esetleg még megmenthető a madarászat, valami érdekesebb megfigyelési élménnyel. Nem így lett.

Darucsapatok húztak be felettünk, őzek, fácánok mozogtak körölöttünk, de semmi érdekesebb nem volt látható. Persze egy kis kutya is pont ekkor akarta az erejét fitogtatni és fogcsatogtattva fenyegetőzött. A kuvaszkergetővel bágyadtan felé legyezgettem, hogy távozásra bírjam. Közben erősen szürkült és esett az eső. Isten veled madarászhangulat!

A következő célpont a víztorony volt. Itt Anitában ismét feljött a sólymászvér és bár magát a vándorsólymot nem találtuk ott, a nyomait igen.

 Anita a ragadozómadár köpetek sorát szúrta ki és alaposan meg is nézte.

Voltak azonban más nyomai is annak, hogy a sólyom rendszeresen itt van:

 Az eső egyre jobban nekieredt. A víztoronynál elváltunk Anitával és irány haza.

Elég pocsék madarászat volt. Remélem Anitának nem ment el a kedve nagyon a velem való madarászattól! Aranyos, szimpatikus kis hölgy.

Üdv:

Endre