Szervusztok!

Már régen terveztem, hogy kinézek a Kása erdőbe. Mindig fájó szívvel járom az erdő ösvényeit, mert állandóan összehasonlítom magamban a régi állapottal a mostanit. Azonban tudjuk: egyetlen dolog van a világon ami örök és állandó - a változás.

Az Ipolyi utca végénél mentem be az erdőbe, a régi úttörő táborhoz vezető úton. Ezen a szakaszon széncinegéket, nagy fakopáncsokat és fekete harkályt láttam.

A "döglött kutya ösvényen" mentem tovább, a fák között. Sajnos el-eltűnt az ösvény a temérdek, akácos susnyó között. Az ösvény végén, ahol a másik ösvény keresztezi, egy vegyes madárcsapatot figyeltem meg. Ebben is harkályok és széncinegék voltak.

Elfordultam balra és a másik ösvényen haladtam tovább. A villanyoszlopos szakaszon egy őzsuta penderült elém, de meglepett pillantása után, hirtelen tovább ugrott. Tovább mentem. Út közben, egy mély árok előtt megálltam, mert valami mozgást hallottam magam előtt. Távcsővel átnéztem a szemközti bokrokat. Megakadt a szemem egy barna folton. Egy felgallyazott fácánt láttam meg. Körülötte pedig fekete rigók ücsörögtek. Később pedig egy tisztáson, egy csettegő-pattogó hangra figyeltem fel. Egy ökörszem bujkált a rőzsék között. Fel is vettem a hangját.

Az ösvény talaján érdekes kaparásokra lettem figyelmes. Később egy szétesett madárodút láttam meg. Sajnos másba is belebotlottam lépten-nyomon.

Ezután elmentem egészen a tanya mögötti tisztásig. Itt süvöltőket hallottam, majd végül sikerült egyet lefotóznom. Sajnos a nap gyors ütemben hanyatlott lefelé. Egyre erősebb volt a szürkület. A földön egy gerinccsigolya darabot találtam. Valószínű, hogy őzé lehetett.

A tanyánál balra fordultam. Egészen elmentem a régi erdei fenyvesig. Mindig sírhatnékom támad,amikor meglátom, hogy mit műveltek ezzel a hangulatos kis résszel. Milyen gyönyörű volt, amikor a szűz hóban erre felé cserkeltem régebben.

A közelben volt régebben a Sirkó-féle madárpark is. A táblának és az odúknak, valamint a madáretetőknek már a nyoma sincs meg. Tovább menve, belekeveredtem a susnyósba. A körbekerített erdőültetvény mellett mentem végig. Egy kicsit munkás volt járható ösvényt vágni magamnak.

Elértem végre a fekete gólya fészekig és innen már elég jó ütemben haladtam. Erősen szürkült. A talaj nedves, sáros volt. Ennek egy előnyét tudtam csak, hogy nem ropogott a léptem alatt az avar. Két őzet riasztottam fel magam mellől.

Ahogy haladtam előre, meglepetve láttam, hogy rengeteg letört faág van a földön. Már kezdtem szidni a fatolvajok felmenőit, amikor megláttam, hogy több fa is ketté van törve. Biztosan az erős szél tehette ezt.

Üdv: Endre