Szervusztok!

Előző héten, szombaton, Kosztolányi Laci felhívott, hogy menjünk át a Sas-érbe körbenézni.

Laci Ford Tranzitjával mentünk át Algyőig. Itt, a gátoldalon, leálltunk és elővettük a bicajokat. Végig tekertünk a gát tetején, egészen a gémtelepig. Több víz mellett elmentünk: jobbra az Élő-Tisza, balra az algyői csatorna, majd az Atkai holtág volt.





A fenti képek közül, az utolsó kettő, az Atkai holtágat mutatja be. Érdekes, hogy ugyanaz a kép mennyire más hatást kelthet, a megvilágítás beállításától függően.
Nagyon lógott az eső lába. A gát tetején a gépkocsiforgalom, számomra meglepően, nagy volt. A gémtelepen, tekintve az őszi időt, szinte semmi nem volt. Laci a töltésoldalon lemenve, egy kis leshez vezetett. Elmesélte, hogy tavasszal itt találkozott Molnár Gyulával, a természetfotóssal. Akkor a mélyedéseket víz borította be.



A gát tetejére visszatérve kissé tovább mentünk. A villanyvezetékeken nagyon sok gyurgyalag üldögélt, de távolabb még több repdesett a levegőbe, hallatva lágy éneküket. A felhők egyre sötétebben gomolyogtak felettünk, így visszaindultunk.

Visszafelé láttunk néhány barázda billegetőt az úton és szajkót is. Hallottunk fekete harkályt is. Az Atkai holtágnál lementünk a vízhez is. Rengeteg volt a horgász. A part teljesen ki volt építve a pecásoknak. Az én ízlésem szerint túlságosan is.
A gáttetőre visszamentünk és kitekertünk a kocsihoz. Itt Laci felvetette, hogy szeretné felderíteni egy földútnak a kivezető részét, mert valamelyik nap bicajjal akar haza tekerni.
A következő bázisunk az algyői vasútállomás volt. Itt hagytuk a kocsit és innen tekertünk tovább. A bekötő utat sikeresen felderítettük, de az erős szél alaposan kifárasztott. Sajnos, az egész kiruccanás alatt, patakokban folyt rólam a víz. Az ellenálló képességem a nullához közelít. Persze ennek a rengeteg antibiotikumhoz is köze lehetett, amit a doki írt fel nekem.


Üdv: Endre